Viszonylag új fogalom a pszichológiában a kapunyitási pánik, pedig kimondva, kimondatlanul egyre több fiatal felnőtt küzd vele. Inkább élvezik a családi fészek biztonságát, minthogy a saját lábukra álljanak.
Na erre a témára készült ez a két kis firka a Népújságnak:
CSALÁDI FÉSZEK
ZSEBIBABA
Ihun a cikk:
VálaszTörlésDiploma – talán nem is egy – a zsebben. Nyelvvizsga – akár több is – kipipálva, a fiatalság pedig még jó időre garantálva. Mondhatni, irigylésre méltó állapot. Ám napjainkban a huszas éveiket taposó, harmincas éveiket járó fiatalok közül sokan nem tudnak, sőt gyakran nem is mernek élni szerencsés helyzetükkel, és a saját lábukra állni. A tényleges felnőtté válás jócskán kitolódik, ez pedig az élet más területeire, például a párkapcsolatokra is kihat.
– Nem érzem jól magam a bőrömben, és ez sok konfliktust okoz a környezetemben, főként a szüleimmel – meséli egy nemrég diplomázott huszonéves. A vita tárgya általában a pénz, a szülők ugyanis nem bánnák, ha fiuk végre maga fizetné a telefonszámláját, az internethasználatát, és az albérletét is, hiszen még mindig sok időt tölt tanulmányai színhelyén, és ritkán jár haza.
A fiatalember szerint szülei részéről ez jogos követelés, de amíg nem talált munkát, addig nem tudja finanszírozni a kiadásait. És bár nem ül a babérjain, azt mondja, az úgynevezett kapunyitási pánikkal küzd. Megrémíti, hogy már nem veszi körül az egyetemi közeg, amely az elmúlt években biztos keretet jelentett számára. Hirtelen kéne önállóvá válnia.
Vida Krisztina pszichológus egyfajta identitáskrízisnek nevezi ezt a helyzetet, amelynek két oka lehet. Az egyik, hogy a fiatal nem találja azokat az értékeket, amelyek mentén kialakíthatná a saját életét, vagy pedig a környezete kényszeríti rá egy olyan útra, amelyet nem érez sajátjának. Nem ritka, hogy a gyerek nem önszántából, hanem szülői nyomásra választ egy pályát, amelyen boldogul ugyan, de nem érzi magáénak.
Ugyanakkor a szakember elsősorban a gazdasági helyzettel magyarázza, hogy a fiatalok kevésbé tudják elkezdeni az önálló életüket. Régebben a tanulmányok befejezése után többnyire rögtön el lehetett helyezkedni, most azonban erre nem igen van lehetőség.
Emiatt a fiatal felnőttet a szülei tartják el, sőt olyan kiszolgálást kap, mint gyerekkorában. Ebbe pedig könnyen bele lehet kényelmesedni, és a fiatal akkor sem szívesen szakad ki belőle, ha már sikerült elhelyezkednie. A diplomahalmozással pedig a biztonságos iskolai környezetbe kapaszkodik.
De a szülők felelősségéről sem szabad megfeledkezni, ugyanis sokszor ők a gátjai a leválásnak. Persze nem azzal a drasztikus megoldással kell élni, hogy kirúgják a gyereket a családi fészekből, de nem árt szembesíteni a fiatalt azzal, hogy ideje felelősséget vállalnia magáért.
A pszichológus említést tett arról is, hogy a felsőközéposztályhoz, vagy még inkább a magasabb réteghez tartozó fiatalokra jellemző, hogy megsértődnek, ha valami pottyan azonnal az ölükbe. Természetesnek veszik, hogy a dolgok készen érkeznek, és a környezetüktől várnak megoldást ahelyett, hogy maguk tennének a célok eléréséért.
itt egy másik is, akár ehhez is készülhettek volna a karikatúráid: http://hvg.hu/velemeny/20110121_nyolcvanasok_ertekvesztes_erasmus
VálaszTörlés