2/18/2010

Nosztalgia


Ezt a videót találtam a neten, amit nem csak azért osztok meg, mert tetszik és egy kis bepillantást ad a Folimage legutóbbi egész estés filmjének a munkálataiba. Hüpp…

Hanem mert utoljára készült ebben az épületben animáció. Nemrég ugyanis kiköltözött a stúdió, így ez a pár sor amolyan nekrológ is. A hely évtizedeken át volt jobbnál jobb animációs filmek „keltetője”, hosszú éveken át ebben a nyitott, szabad, európai szellemű műhelyben találkoztak a különböző kultúrákból érkező filmesek, hogy az animáció mini Európai Unióját testesítsék meg. Labirintus-szerű belső elrendezése, a szűk és tág terek váltakozása különös hangulatot adott az épületnek. Hüpp…

Annyiban kapcsolódik mindez ehhez a bloghoz, hogy jómagam is sok időt töltöttem el itt mozdulattervezőként. Szinte pontosan a gyorsított felvételen látható kilátás tárult elém a rajzasztal melletti ablakon keresztül. A kis resto, meg a mellette lévő vállalkozás. Már jó pár éve nem volt módom kimenni, így furcsa, nosztalgikus, de jó érzés – még ha csak ilyen formában is – még egyszer, utoljára viszontlátni ezt. Hüpp…

Köszi Persylia!

(A Mia et le Migou 2009-ben elnyerte az egyik legrangosabb európai filmes elismerést a The European Film Award-ot).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése