Többen mondták már az utóbbi időben, hogy őrült vagyok. Főleg amikor a kerékpározási szokásaim jöttek szóba. Sokszor ugyanis úgy tűnik, hogy nálam dominánsabb a bicaj közlekedési eszköz-, mint sporteszköz jellege. Hát szó mi szó, néhány éve még vagy húszszor tettem meg nyaranta a Szekszárd-Kecskemét távolságot a kétkerekűmmel. Csak úgy; szerelemből…
De így múlik el a világ dicsősége... Mostanában csak Bajára sikerült letekernem – na igaz, hogy legalább 40 fokos hőségben. És azt is kétszer. Őrültségnek azért így is megteszi.
Első alkalommal egy helyi haverommal, Gegével tettük meg a 80 kilométeres utat, kifejezetten a Duna-menti natúra jobb megismerésének szándékával. Az volt a terv, hogy a töltésről a kisvasút felé lekanyarodunk egy erdei útra, ami majd elvisz minket Bajára. Egy ideig minden a terv szerint alakult, de sajnos 4-
Másodszorra is a fent említett, kiváló sporttársammal mentünk. Ezúttal a II.Bajai Nemzetközi Karikatúrakiállításra vitt az utunk. Gegének magasépítő üzemmérnökként csak mint fogyasztó van köze a karikatúrához, de most is örömmel segítette (a kerékpársport világából jól ismert kifejezésel élve vízhordóként) a sárgatrikóst ezen az embertpróbáló úton. (Bocs, haver, de ez a zrika már nagyon kijárt. :D Kommentben revansot vehetsz. ;)
A kiállítást megint remekül megszervezte Kelemen Pista kolléga, de sajnos feltűnő volt, hogy mennyire távol tartotta magát a hazai szakma. Pedig pont arról sopánkodunk az utóbbi időben, hogy mennyire megcsappant a piac, mennyire sok a munkanélküli rajzoló és mennyire kevés a pályázat. Szerény véleményem szerint azért vett részt ilyen kevés profi alkotó a kiállításon, mert sokan úgy gondolhatták, túl sok a pályamű és túl kevés a díj, a díjazás, amit magyar alkotó biztosan nem nyerhet el. Nos, mint látható; de! Ezúton granulálunk is Lugossy Károlynak és a többi díjazottnak!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése