Baka István Alkotótábor

Hipp-hopp, elmúlt a nyár és még mindig adós vagyok az előző posztban beígért tábori élményekkel. Rég volt, tán igaz sem volt – mondják a vének a jó dolgokat felemlegetve. Én is így vagyok lassan ezzel. Annyi azonban még rémlik, hogy a nyár vége felé volt szerencsém két alkotótábort is meglátogatni: Előbb a gombolyagi filmesek egyhetes happeningjét, aztán a Baka István nevét viselő alapítvány harmadik alkalommal megrendezett alkotótáborát. 

Gombolyagi képeslapot tavaly már küldtem, így most megosztom saját szememben a Szálkát.

 Szálkai látkép

Elöljáróban a kortárs irodalomban kevésbé jártas olvasónak annyit mindenképpen érdemes megemlíteni, hogy Baka István szekszárdi születésű, de egyetemi éveit Szegeden végző és később itt letelepedő költő, író és műfordító. Számos verses-, prózai-, és fordításkötete jelent meg nagy sikerrel. Azt, hogy a rendkívül erős képiségű Baka jelentős költő, mi tolnaiak már régóta tudjuk, hisz írásai rendszeresen jelentek meg a régebbi szekszárdi sajtótermékekben.  (Ma már iskola viseli a nevét és a Babits házban emlékszoba nyílt a tiszteletére.) A fentiek miatt is nagy megtiszteltetésnek vettem Baka Tünde meghívását egy kötetlen, tábori beszélgetésre.

Táborlakók. 

Hátul balra Baka Tünde 

A helyszín a Múzsa Alkotóház - mely egy vízimalom romjaira épített tornácos parasztház - és a hozzá tartozó zöldterület volt, mely abszolút ideális egy ilyen diákrendezvény lebonyolítására. A táborban az animáció mellett a foglalkozások zömét báb, drámajáték, vers- és mesemondó estek tették ki, melyet kiváló, szekszárdi és szegedi művész-pedagógusok irányítottak. Ezen kívül olyan meghívottak is tiszteletüket tették, mint Szabó T. Anna költő, Orosz István grafikusművész, animációs filmrendező, vagy Orbán György előadóművész. De jelen volt a költő lánya, Baka Ágnes is.

Hogy, hogy nem, ezt a jeles névsort higította személyemben egy a könnyű műfajt képviselő vendég. 

A műfaj (mármint a karikatúra és a szórakoztató animációs film) ugyan talán könnyű, de a beszélgetés a gyerekekkel egyáltalán nem az. Nekem legalábbis akkor nem volt. A zavart főképp az okozta, hogy mutatóba vitt karikatúráim és szerzői rövidfilmjeim jórészt felnőtt tartalmak, amiről nem igazán egyszerű gyereknyelven és az ő érdeklődésüket folyamatosan fenntartva elmélkedni. Mire észrevettem  túlontúl felnőttes modoromat, már késő volt. Többen elszenderedtek, a kirándulásban társamul szegődött Dorka lányom arcára pedig kiült a kínzó gyötrelem. Így esett hogy - bár az animációs filmnek rendkívül fontos része a dramaturgia - ennek a fellépésnek egyáltalán nem volt dramaturgiai íve. A csúcson, ...ööö …akarom mondani; a mélyponton volt muszáj kurtán-furcsán befejezni. Snitt! 

Rossz szájíz azért így sem maradt, mert a pajtaszínházban egy rögtönzött és osztatlan tetszést arató rajzkurzussal sikerült a kármentés.

Kármentés

(Fotók: Orosz Andrea)

Szerencsére az est hátralévő részében a zárónap programjába is volt alkalmam bepillantani. A drámajátékok, versek, formagyakorlatok a diákok és felkészítőik hallatlan kreativitásáról árulkodott.  A kis előadásokat látva-hallva újra felerősödött bennem egy alkotóközösséghez tartozni vágyás. Nagyon látványos és szembetűnő volt, hogy az együttgondolkodás, az ötletek csiszolgatása (persze egy szakavatott mentor segítségével) micsoda jó és kreatív közösséget tud létrehozni egymást korábban nem feltétlenül ismerő emberekből is. 

Hab a tortán, hogy a kis csapat szeretete, kedvessége, odaadása és nem utolsó sorban tehetsége visszaadta a régebben meglévő, aztán egyre lanyhuló optimizmusomat az ifjabb korosztályokkal, jövőjükkel kapcsolatban. Van jövő! Szebb!

Dorka nevében is mondhatom, hogy nagyon jól éreztük magunkat.